page05_korkep_fozomester

A FŐZŐMESTER

LÉPORT ISTVÁN – 50 ÉV A BARACKOSBAN. 30 ÉV A PÁLINKAFŐZÉSBEN.

István igazi gönci srácként szinte beleszületett a pálinkafőzésbe. Na meg a barackosba. Ahogyan a legtöbben Göncön és környékén, ő is már gyermekkorától kezdve szedte a kertben az akkoriban még főleg értékesítésre szánt barackot. Pályája kezdetén nem sodorta messzire az élet, ő vezette a helyi termelőszövetkezet barackültetvényét 8 éven keresztül. A kajszi termesztés minden csínyját-bínyját megismerte. Már ez idő alatt is gyakran megfordult a göncruszkai pálinkafőző üzemben. Érdekelte a pálinkafőzés tudománya. A főzde akkori vezetője, Kovács Pali bácsi mellett kezdett segédkezni, 1990-ben pedig őt kérték fel a főzde vezetésére. A feladat nagy kihívás volt, de István gyorsan felnőtt a feladathoz. Megszerzett minden szükséges képesítést, a legjobbaktól tanult, máig minden szakmai fórumon részt vesz. Manapság a főzdében bérfőzést és kereskedelmi főzést egyaránt végeznek, a főzetők messze távolról is felkeresik az üzemet, különösen a kajszi főzésekor. Máig ez a környék legnagyobb pálinkafőzdéje, és az eltelt évek alatt nagyon jó hírnévre tett szert. István megszerzett tudását, tapasztalatát nagy tisztelettel és alázattal adja tovább, hiszen a célja az, hogy minél jobb minőségű pálinka kerüljön az asztalunkra.

page05_korkep_fozde

A FŐZDE

KÖZEL 50 ÉV TAPASZTALAT, HAGYOMÁNY ÉS SZAKÉRTELEM GÖNCRUSZKÁN.

1968 Ahogy a Gönci barack hírneve, úgy a főzde története is a régi időkbe nyúlik vissza. 1968 és 1970 között épült a göncruszkai pálinkafőző üzem. Ekkortájt 200 hektárnyi kajszi barackost telepítettek Göncön illetve Göncruszkán. Akkor még a romlandó és hibás gyümölcs hasznosítása volt a cél. Napjainkban főleg a hamisítatlan Gönci barackpálinka főzése folyik itt. Így jött létre a környék mai napig legnagyobb gőzös és hagyományos rendszerű pálinkafőző üzeme. A rézből készült főzőüstökben mintegy 1800 liternyi cefrét lehetett egyszerre lefőzni. 2013 Az üzem 2013-ban egy nagyobb beruházásnak köszönhetően megújult. A felújítási munkák során a berendezések nagy része modern rendszerekre cserélődött és a helyiségek átépítésre kerültek. 2015 Napjainkban főleg a hamisítatlan gönci barackpálinka főzése folyik itt. Tapasztalat és hagyomány. Ki tudná jobban, mint a helyiek, akik 50 év tudását felhasználva főzik nekünk a legjobbat. Emellett a főzde bérfőzéssel is foglalkozik, hiszen a környékben mindenki tudja, hogy ha a legjobbat szeretnék kihozni a gyümölcsből, akkor itt vannak a legjobb helyen.

A GYÜMÖLCS

KAJSZI, SZILVA, KÖRTE, BIRS, SZŐLŐ
AZ ORSZÁG EGYIK LEGJOBB GYÜMÖLCSTERMŐ VIDÉKÉRŐL

Nekünk persze a kajszi a szívünk csücske. A Gönci barack. A Gönci magyar kajszi azért kapott földrajzi eredetvédelmet, mert kimagaslóan jó minőségű más kajszi fajtákhoz képest, és ez a fajta csak itt, ezen a tájon tud ilyen ízletes és aromás lenni.

Ugyanakkor minden más, a környéken termő gyümölcs elsőosztályú, kiváló cukor- és nedvesség-tartalommal, amiből a legjobb pálinka készülhet. Terem még felénk szilva, körte, alma, birs, szőlő és számos vadon termő is. Előbb-utóbb belőlük is főzünk nektek pálinkát. Itt felénk a föld legnagyobb ajándéka a gyümölcs. Tisztelettel bánunk vele.

Képgaléria

Rólunk

Palackoztuk azt, amire csak a nagyszüleink emlékeznek.

De ők nagyon jól.

Eredeti. Hamisítatlan.

A barackkal indult. Aztán lett többféle is. Pálinka. Ahogy kell.

„Göncről, hiszen ami a Tokaji a bornak, az a Gönci a pálinkának.”

A göncruszkai főzdében 1970 óta főzik a legendás „göncibarackot”, Gönc város aranyát. A háttér, a szakértelem és a hagyomány adott, a mi dolgunk csak az volt, hogy az eredeti recept alapján készülő híres pálinkát palackba töltsük és elhozzuk nektek. A nagy műgonddal válogatott alapanyag a saját gyümölcsöseinkből vagy a környék legmegbízhatóbb termelőitől érkezik, akik mind személyes ismerősök. Minden szemet átválogatunk, legyen az barack, szilva, körte, birs vagy szőlő. Nálunk a minőség az első számú szempont, hiszen a pálinka, mint Hungarikum és A Gönci (barack)pálinka hírnevét óvni és ápolni kell.

Váljék egészségetekre. Mértékkel.